Összefoglalnám, mi minden történt az elmúlt hónapokban
Munka
Miután a Setanta Sports tönkrement, pár pánikkap teli hét után (amikor megtapasztaltam, hogy milyen kevés is elég igazából a minimális létfenntartáshoz), sikerült egy másik helyen munkát találnom. Ugyanaz a cég, másik helyszín, könnyebb munka, barátságosabb kollégák. Nem rossz csere, ha a váratlanságától eltekintünk... Mostanában túlórára is van lehetőség, ami egyáltalán nem jön rosszul. Így most brit útlevelekkel kapcsolatos kérdésekre válaszolok, ill. a H1N1-influenzához adok ki engedélyezési kódot az ingyenes gyógyszerhez, ha a tünetek alapján szükség van rá. (Itt komolyan veszik a járványt.) Eddig itt nem nagyon mozgolódtam karrier-ügyben, és valahogy késztetést sem érzek, úgy tűnik, hogy a munkatársaim lustasága rám is hatással van. :) Nézegettem más munkalehetőséget, de az igazság az, hogy nem nagyon lehet most ugrálni itt sem.
Lakás
Mivel most Bangorban dolgozom, egy jó pár hétig napi 2,5 órát vonatoztam Portadownból, ugyanis nem találtam új lakást. Aztán egyik nap, amikor olyan sokan voltunk bent, hogy egy másik területre kellett leülnöm dolgozni, beszélgettem a körülöttem ülőkkel a lakáshelyzetről (is), és az egyik kolléganőm mondta, hogy nekik igazából van egy szabad szobájuk. Megnéztem, közel van, nem kért kauciót sem, úgyhogy kivettem, és itt (ld. térkép) lakom már kb. 1 hónapja, ha jól számolom.
Egy kicsi szoba, semmi extra, négyen lakunk a házban, de mindenki jár mindenfelé, szóval nem vagyunk egymás hegyén-hátán. Sőt, alig találkozom velük. :) A kolléganőm kb. 45, motorozik, különélnek a férjétől, tök jó fej. A fia 25-26, alig látom, a lánya 19, tök aranyos. Még van 2 másik lány is, de ők már nem laknak otthon, családjuk van.
Egyéb
Ironikus módon, miután megkaptam a tréninget a disznó-influenzával kapcsolatban, beteg lettem. A tünetek alapján gyanítom, hogy pont ezt kaptam el, de nem mentem orvoshoz, szóval lehet, hogy csak hipochondria. :) Fájt a fejem, a hatam, a lábam, a mellkasom, köhögtem, fáradt voltam és lázas, alig tudtam beszélni, úgyhogy múlt kedden végül 1,5 óra munka után aztán haza is jöttem, nem volt erőm dolgozni. Ágyban voltam, teáztam, sok C-vitamint tömtem magamba, majd ittam mézes forralt bort, ami szerintem kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy rendbe jöjjek. Másnapra már elég jól is voltam ahhoz, hogy dolgozni menjek. Büszke vagyok magamra. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.